Az NFH bezárásával a fogyasztóvédelem nem vész el, csak átalakul. Ismerje meg az új felállást!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – amelynek címe évtizedek óta ott virított minden üzletben – 2017. január 1-jével megszűnt. Már ennyiből is kiderül, hogy minden kereskedőnek és szolgáltatónak lesz feladata a fogyasztóvédelem hazai intézményrendszerének teljes átszervezése kapcsán: első lépésben minden eladótérből el kell távolítani a régi, NFH-s feliratot, nehogy a fogyasztó megtévesztésnek bűnébe essünk! Nem árt megismerkedni a poszt-NFH- s fogyasztóvédelmi struktúrával, hogy minden dokumentumot megfelelően aktualizálhassunk, és szabatosan tájékoztathassuk vásárlóinkat.

Az NFH Mechanikai és Villamos Laboratóriuma, valamint Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium védő szárnyai alá kerül. Itt jogvita esetén – vagy akár minőségbiztosítási okokból – továbbra is a megadott árakon bevizsgáltathatjuk termékeinket, mint bármely más akkreditált laboratóriumban. Ugyanígy a Fejlesztési Minisztérium fogja fenntartani az Európai Fogyasztóvédelmi Központot, amely a határon átívelő fogyasztóvédelmi ügyek megoldásában segíti a vásárlókat. Ugyanitt, a Minisztériumban fogják eztán a hazai fogyasztóvédelem szakmai ügyeit egyengetni, az irányt megszabni, a szakpolitikát megalkotni.

 

Az ellenőrzést és bírságolást, valamint a fogyasztói bejelentések fogadását a járási hivatalok fogják végezni: 197 járásban kell tehát 2017-ben fogyasztóvédelmi szaktudással rendelkező stábokat létrehozni. A kereskedőknek és szolgáltatóknak pedig minden elutasított panaszos válaszlevelében fel kell tüntetniük a fogyasztó lakóhelyéhez legközelebb eső járási hivatal elérhetőségeit. Jó böngészést mindenkinek!

Az e-kereskedőknek szintén a járásokra kell szabniuk a panaszkezelésről szóló tájékoztatójukat, valamint az ÁSZF-jüket. Vegyük fel a harcot mielőbb az NFH-s utalásokkal!

Ha a járási hivatalok döntése ellen fellebbezünk, a Pest Megyei Kormányhivatal fog másodfokon eljárni.

A békéltető testületeket az átszervezés nem érintette: ezután is az a cél, hogy vitás esetekben a vásárlók a 20 megyei szervezet egyikéhez forduljanak. Elérhetőségüket továbbra is fel kell tüntetni az eladótérben, és az írásbeli panaszra adott válaszban.