197 (!) járás közül kell a bolti eladóknak kiválasztaniuk, melyik járáshoz irányítsák a panaszosokat január 1-től. A Panaszkezelő.hu megoldja!

2017. január 1-től megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, feladatai részben a járásokhoz kerültek. Ezzel jelentősen bonyolódott a fogyasztóvédelmi jegyzőkönyvek – eddig sem túl egyszerű – kitöltése. Korábban a fogyasztó lakhelye szerint illetékes Békéltető Testületet és a megyei kormányhivatal elérhetőségeit kellett feltüntetni a panaszokra adott válaszokban. A 20 megyei kormányhivatal közül még nem volt olyan nehéz eltalálni a megfelelőt, de most a 20 cím helyett 197 járás közül kell kisakkozni, hogy mi szerepeljen az írásbeli panaszra adott válaszban. Ráadásul a vásárlókra sem biztos, hogy támaszkodhatunk – azt mindenki tudja, melyik megyében lakik, de a járásokkal már nem feltétlenül vannak tisztában.

A jegyzőkönyvek kitöltésekor innentől kezdve komoly hibalehetőség, hogy nem járást vagy nem megfelelő járást tüntetünk fel, ami természetesen bírságot vonhat maga után. Az ilyen jellegű apró hibákért az fogyasztóvédelmi hatóság korábban jellemzően százezres nagyságrendű bírsággal sújtotta a kereskedőket, így hasonló tételre számíthatunk a jogutódoktól is.

Mit tehet a szabálykövető kereskedő, szolgáltató? Álljon neki összetett táblázatos nyilvántartást készíteni a járási hivatalok listája alapján, vagy használja a Panaszkezelő.hu-t, amely a panaszos vásárló lakhelye alapján automatikusan feltünteti a jegyzőkönyvön, hogy melyik az illetékes járás, vagy békéltető testület.

Kép forrása: www.bekesijarasok.hu