Minőségi kifogás esetén az üzletnek az esetek többségében kijavítást, kicserélést, árleszállítást vagy elállást kell felajánlania a fogyasztónak. Mégis elterjedt gyakorlat a „levásárlás”, ami általában azt jelenti, hogy a kifogásolt termék árának megfelelő összegért vásárolhat a fogyasztó bármit az üzletben. A levásárlás lehet csapda és előny is a fogyasztónak – nézzük, mikor-melyik!

Sok üzletben fordul elő, hogy a vásárlóknak a hibás termékük vételára helyett csak levásárlási jogot biztosítanak – például automatikusan adnak egy megfelelő összeggel feltöltött kártyát. Pedig ha a minőségi kifogás kezelésének kötelező sorrendjén végigmegyünk, és a javítás, illetve a csere nem lehetséges – vagy megfelelő határidőn belül nem kivitelezhető – a Ptk alapján a fogyasztó visszakaphatja a pénzét, és szabadon elköltheti másik üzletben is. Ha automatikusan „levásárlásra” késztetik a vásárlót, adott esetben csorbítják a jogait, megfosztják a szabad választás (így például az elállás) lehetőségétől.

A szétfoszló sportcipő példájánál maradva előfordulhat az is, hogy a fogyasztó sem javítást, sem cserét nem szeretne – ilyenkor éppen a levásárlás lehet a felek között a megfelelő kompromisszum. A jogszabály szerint ugyanis, ha a javítás vagy a csere lehetséges, az üzlet az esetek többségében nem köteles a vételár visszafizetésére, de önként, a fogyasztó lojalitásának megőrzése érdekében nyugodtan felajánlhatja a levásárlást. Ha a fogyasztó nem haragudott meg nagyon az üzletre, egyszerű lehet neki ugyanott elköltenie a pénzét, a bolt pedig így nem bukja a vételárat, és nyerhet egy lojális vevőt.

A cégeknek ugyanakkor mindig figyelniük kell arra, hogy nem kötelezhetik a vásárlót a levásárlásra. Ha a vevő ragaszkodik a klasszikus sorrendhez (kijavítás, kicserélés, árleszállítás, elállás, stb.), akkor az üzletnek ezeket a megoldásokat kell felajánlania. Ha közösen a levásárlás mellett döntöttek, akkor azt azonnal, helyben le lehet bonyolítani, de a vásárlási utalvány vagy kártya ugyanolyan jó megoldás – sőt még talán jobb is, hiszen azzal hónapokig vagy akár évekig várhat a vásárló, hogy az adott összeg erejéig egy kihagyhatatlan vételt találjon az üzletben.

A Panaszkezelő.hu a minőségi kifogások kezelésekor elsősorban a jogszabályban rögzített lehetőségeket kínálja fel, de az „egyéb” megoldás kiválasztásával feltüntethetjük a jegyzőkönyvön, hogy „levásárlásban” egyeztünk meg a fogyasztóval.

Vigyázat, teljesen más a helyzet, ha a vásárló nem minőségi kifogással hozza vissza a sportcipőt, hanem azért, mert mégsem tetszik a színe. Ilyen esetekben az üzlet nem köteles visszaadni a vételárat vagy levásárlást felkínálni, de önként, saját elhatározásából természetesen megteheti. Erről bővebben itt olvashat.